Úgy érzem, ez a hét az egyik leghosszabb az életemben: hivatalos teendők, pakolás, ügyintézések, utolsó találkozások (vagy legalábbis egy időre), autó eladás és kiskutyám...
Röviden összefoglalva: haladunk. Hosszabban kifejtve: haladunk, de fizikailag és lelkileg kivagyunk. sok dolog változik egyszerre, sok helyen kell helytállni, mosolyogni, türelmesnek lenni, s már csak itthonra nem jut mindebből. De majd jobb is lesz, ezt az időszakot kell túlélni.
Tegnap voltam bent utoljára elköszönni a volt munkahelyemen. Megnéztem, Vera megérkezett, épp vette át a számítógépemet. Remélem, ma már az anyagaimat is megkapta, s hamar belejön :)
Ezalatt megkaptam az utolsó mikulás csomagomat is... Magyarország, így szeretlek... Olyan helyen parkoltam, ahol semmi nem utal arra, hogy fizetni kellene, csak 2, a szokásosnál alacsonyabb, szürkébb, oszlopok mögé rejtett automata. Hát, nem vettük észre... Nem baj, ez még kellett a végére.
Utána jött a neheze: mivel hiába osztogatták meg szorgosan ismerőseim, hogy eladó az autó, hiába ajánlgattam, valahogy senki nem hitte el, hogy egy 12 éves Rover az év vására lenne. Végül a negyvenvalahányadik sikertelen hívás után megszánt egy kereskedő, kijött, s az eredeti elképzeléshez képest persze nevetséges áron átvette autómat. Hosszú, nehéz döntés volt (vigyem-e még inkább vizsgáztatni, álljon Anyunál, s még távolról hirdetem, hátha megveszi valaki), de végül úgy döntöttem, hogy jobb így, kevesebb pénzt kapok, de Anyunak már nem lesz vele gondja... Hiányozni fog a kisautó, s jelenleg nem tudom elképzelni, mibe tudok majd kint beleszeretni...
Tegnapi nap nehéz témája még kiskutyám volt. Reggel vitte Anyu kontrollra, s mivel lejjebb ment a testhőmérséklete a szokottnál, az állatkórházban kötöttek ki. Vérvétel, melegítőpárna, röntgen és ultrahang, a vége az lett, hogy életmentő műtét kellett azonnal. Gennyes méhgyulladása volt és a műtét közben találtak még petefészek daganatot is. Szegény picim utálja a dokit, kórházat, mindent, így most rendkívüli módon meg van sértve, hogy nemhogy bevitte Anyu, de hagyta, hogy bántsák, s még egyedül is hagyta éjszakára.
Reggel azzal várták Anyut, hogy jó, hogy jött, mert őket már megmarja a kutya, bár egyébként még fáradt. Szegényke háttal ült a helyén, nem volt hajlandó senkire se nézni. Most már otthon pihen, s megdicsérték, mert a korához képest nagyon jól bírta a műtétet, s azt ígérték, hogy megfiatalodik picit ezután. Most a lényeg, hogy magához térjen teljesen, kipihenje magát, s rájöjjön, nem utáljuk, hanem nagyon is szeretjük.
Zsolt éppen közművek átíratását intézi Jocival, aztán indulunk utolsó látogatásra Anyukámhoz és kiskutyámhoz. Nehéz hétvége lesz minden szempontból...
