2017. október 1., vasárnap

Még mindig a tavalyi év


Pár hónapra leálltam az írással, s még mindig a tavalyi témák vannak soron :)

A 2015 karácsonyi bejegyzésben olvasható volt, hogy kissé letörtünk, s utána, hogy én elmentem Tazmániába feltöltődni.

Ezen kívül Zsolttal együtt is voltunk pihenni, s vezettünk be változást.

2017. április 10., hétfő

Orvosokról és egészségügyi ellátásról általában

Korábban már írtunk háziorvosi vizitről, de most már lassan 4 év alatt sok orvosnál megfordultunk, s talán teljesebb képet tudunk festeni. Természetesen még mi sem tapasztaltunk meg mindent, így biztosan páran nem értenének egyet velünk.


2017. április 8., szombat

Tasmania - a nem is annyira kicsi szigetállam

Tavaly kissé elegem lett mindenből, illetve már régóta nem kellett és nem volt lehetőségem egyedül lenni, így megszállt az ihlet, hogy eltűnjek minden és mindenki elől. Nem volt esélyem túl sok napot kivenni, de nem is akartam Melbourne-ben maradni, tehát vettem repjegyet Tazmániába.

2017. március 26., vasárnap

Informatikus a kertben - egy év után

Te jó isten, majdnem pont egy éve nem írtunk...
Történtek velünk mindenfélék az elmúlt időben, főként jó dolgok, de most a kertről fogok csak írni. A többiről majd szerintem Zita mesél valamikor.
Na szóval, hogyan is vészelte át az itteni zord telet, majd az utána jövő száraz nyarat a kert? Voltak veszteségek, de általánosságban véve azt kell mondanom, hogy elégedett vagyok.

2016. március 27., vasárnap

Informatikus a kertben

Megint jó darabig nem írtam, de most azért, mert épp készítettem a következő bejegyzésem alapanyagát, aminek a jelmondata a következő lehetne:

"Mérd mikrométerben, jelöld krétával, vágd baltával!"

Nagyjából ez a mentalitás jellemezte eleinte, amit a ház hátsó kertjében elkövettem, aztán szép lassan ellazult a dolog és csináltam, ahogy jött. Fotós beszámoló következik a bénázásaimról :)

2016. január 5., kedd

Vállalati kultúra messziről

Balázs (aki egy ismeretlen :) ) vetette fel, hogy kéne írni kicsit arról milyen is itt az informatikus élet. Ennek kapcsán gondoltam arra, hogy írok a régi időkről is picit, milyen is volt számomra a munkahelyi kultúra Magyarországon és milyen itt.
Előre bocsátom, a bejegyzés teljesen szubjektív és semmiféle általánosítást nem vonnék le belőle, csak annyit max, hogy többé-kevésbé mázlista is vagyok.

2015. december 25., péntek

Mentegetőzés, bocsánatkérés vagy csak az igazság - avagy blog ismét

Réges-régen nem írtunk, azaz Zsolt írt egyet, de ő is hosszas hallgatás után.

Be kell vallanom, hogy ennek oka én voltam, én zárkóztam be a nagyközönség elől, még ha az egyedi megkeresésekre válaszoltunk is.

Ezt a bejegyzést mentegetőzésnek és bocsánatkérésnek terveztem eredetileg szentelni, de mivel karácsony van (s az egyik szezonális kedvenc fimből tudjuk, hogy karácsonykor az igazat mondjuk), így jöjjön a valódi ok is. 

Jelzem, ez nem a legjobb hangulatú karácsonyi bejegyzés lesz.