2013. május 15., szerda

Ügyintézés és óceán és ki az a Laci???

A mai bejegyzés két napról szól - a tegnapi nap "száraz ügyintézés", ami azért tartogatott bőven meglepetéseket, a mai nap pedig egy újabb pihenős-sétálós nap lett, s megnéztük az óceánt is.


Tegnap meglátogattuk a CSE Australia Sydney Office-t jó pár kérdéssel és intézendő dologgal.
Sikeresen beértünk hozzájuk busszal kb fél óra alatt. Ha majd legközelebb megyünk, visszük a fényképezőgépet és csinálunk képeket is.
Busz kapcsán megtanultuk, hogy a "Pre-paid" megállóhelyeken nem kell magyar mentalitással valami jó előre kifizetett, bejelentett és visszaigazolt dolgot elképzelni. Itt csak annyit jelent, hogy van előre megvett jegyed vagy bérleted, s nem a sofőrtől fogod megvenni. Felszállni mindig csak az első ajtón lehet, rögtön érvényesíted a jegyet, bérletet (a mi 10 alkalmas bérletünknek a hátoldalára nyomtatja a gép, hogy mikor melyik járatra szálltunk fel és az a bérlettel hányadik utunk volt), majd a hátsó ajtón lehet leszállni.
Megállapítottuk, hogy mi tényleg a kertvárosi részben vagyunk, a központban már nem találtunk családi házakat, de a növényzet még mindig nagy helyet foglal a budapestihez képest, így barátságosabb. Az emberek a laza öltözködés helyett inkább az irodait választják, de még mindig nem az ideges rohangálással találkoztunk.
Az iroda előtt megállított minket egy német diáklány, mivel a szír szegényeknek gyűjt. Ami fura volt, hogy nem igazán tudta, hol van Magyarország, illetve amikor mondtuk, hogy most még erre kevésbé telik, mivel nincs munkánk, rögtön ajánlotta, hogy keressük meg a szervezetet, amelyiknek ő is dolgozik. Diákként egész jó fizetése van, 19 dollár/óra, de azért reméljük, lesz ennél jobb is.

Az irodában Andrea és Réka segítségével az alábbiakat sikerült elintézni:
 - bank
 - telefon
 - TFN igénylés
 - szállás kifizetés

Banki ügyintézés kapcsán is csak ámultunk. Szép nagy bankba bemegyünk, ügyintézők jobbra-balra. Odajön hozzánk valaki, megkérdezi, mit szeretnénk és mi a nevünk. Felírja, majd megkér, hogy foglaljunk helyet. Majd kb 5 perc múlva jön is egy ügyintéző, hogy akkor menjünk, mi következünk. Számlaszámot elővettük, útlevelek kellettek, s már meg is volt a számla. A befektetési számlánkat egy egyszerű névmódosítással lakossági számlává tették, amihez van ingyen Net Saver és Goal Saver alszámla. A lakossági számla havonta 4 dollár, de ha már havi minimum 2000 dollár fizetés érkezik majd rá, akkor még ez is ingyenessé válik. A Net Saver azért kell, mert ott jobban (tehát a sima számlán is) kamatozik a pénz, illetve ha feltörnék a bankkártyánk, visszaélnének vele, akkor csak a szabadon levő pénzt tudják lenyúlni, a Net Saver részen levőt nem. Így most ott nincs sok pénz, neten bármikor ingyen át lehet pakolni a pénzt. A Gold Saver egy megtakarítási számla, ahol még magasabb a kamat, de itt az a feltétel, hogy havonta 200 dollárt be kell fizetni. Ezt majd akkor használjuk, ha már lesz fizetésünk.
Azt mondanom sem kell, hogy a magyar telefonszámra küldött jelszó nem érkezett meg, de amint lett telefonszámunk, azzal visszamentünk a bankba, átírták a számunkat, megkaptuk a jelszót.
Most már csak a bankkártyát várjuk, ez elvileg 4-6 munkanap.

Telefon kapcsán a Vodafone-ba mentünk, ahol láss csodát, magyar ügyintéző srácot találtunk :)
Itt újra ámultunk.
Először az előfizetéses opciókat néztük, de kiderült, hogy itt nem engedik csak úgy, hogy előfizetésed legyen, nehogy ne tudd fizetni. Mivel még nincs munkánk, nem vagyunk bejelentett álláskeresők sem (ha azok lennénk, még a busz is féláron lenne), s háztartásbelinek sem mondhatom magam megérkezés után 2-3 nappal, így nincs státusz, amit beírhatnának, nincs bevételünk, csak feltöltő kártyások lehetünk.
Nem baj, majd ha lesz munkánk, addig is feltöltés, ami ugye rosszabb opciókkal megy, mint az előfizetés.
A rosszabb feltételek: 2 dollár a SIM kártya, ehhez jön még a feltöltés, ami 28 naponta 30 dollár. Amit nem használtunk fel, az elveszik 28 nap után. De hogy láthassuk, hol is tartunk, van My Vodafone app a telefonra, ahol mutatja a rendszert, mennyit beszéltünk, neteztünk. 
A 30 dollárért pedig jár (na itt ájultunk el nagyjából): 450 dollár lebeszélhető kredit, 500 MB internet és az összes SMS ingyen küldhető Ausztrálián belül.
Ha majd 45 dollárt fizetünk a jövőben előfizetésre, akkor 750 dollár kreditünk lesz, 1,5 GB internettel, ingyen telefonálással ausztrál Vodafone hálózaton belül (persze erre is van app, hogy meg tudjuk nézni, melyik szám tartozik a hálózathoz), s ingyen SMS küldéssel bárhova a világon.
Magyar szemmel nézve ezért otthon nem csak 10 ezreket fizetnénk...

TFN szám az ausztrál adószám. Ezt Andi igényelte nekünk elektronikusan, van róla egy visszaigazolásunk, s majd jön a kártya.

A szállást Rékának kifizettük és kaptünk tőle pár tippet a melbourne-i szállás kereséséhez.
Ezzel még kicsit hadilábon állunk, mivel meg kell tekinteni a lakást és jelentkezni rá, de mi meg Sydney-ben vagyunk és nem tudunk átmenni nagy bőröndökkel, amíg nincs lakás. Így elképzelhető, hogy csak egy napra átrepülünk majd, megnézzük a lakásokat, jelentkezünk, s Sydney-ben várjuk meg a választ. Vagy valami jó drága, hotel szerű szállásra bevonulunk vagy esetleg olcsóbban lakótársnak megyünk valaki mellé. Mondjuk utóbbi esetben sem ártana előre megnézni. Szóval esélyes, hogy először csak 1-2, esetleg 3 hónapra lesz helyünk, gyorsan állást keresünk, s ahhoz közel igyekszünk hosszabb távra lakást bérelni.
Így tegnap írtunk kb 10 helyre, most várjuk a válaszokat, illetve mit kell csinálnunk.
Sajnos jött két beugratás is: küldjek pénzt előre, utána megkapom megtekintéshez a kulcsot és a szerződést postán... ha elsőre nem is tűnt volna annak, ugyanazon lakásnak két tulaja jelentkezett, hasonló, de nem azonos szöveggel, kicsit eltérő háttértörténettel.

Este, miután már van ausztrál SIM kártyánk, be akartuk tenni a magyar kártyákat a nagyon régi, otthonról hozott, régóta a szekrényben álló telefonjainkba. Kiderült, hogy sokat utaztak, de itt nem akarnak működni. Zsolt telefonjának az akkumulátora ment tönkre, az én telefonomnak pedig az érintőképernyője. Így ezek mennek a kukába...

A lakásban két meglepetés ért minket: 
A francia lány beszélgetett velünk, sőt amikor meghallotta, hogy már buszoztunk, sajnálkozott, hogy nem tudott segíteni. Ajánlott egy app-ot telefonra, ami egy állami kis program, benne a tömegközlekedési lehetőségekkel, útvonaltervezéssel. Le is töltöttük, még hasznos lesz.

A másik meglepi: ki az a Laci???
A hűtőre van felragasztva a takarítási beosztás. Muschitz Attila tegnap a lakásban járt, s frissítette.
Ez egy kicsit fáj, hogy nem az egyes fürdőszobát kell takarítanom, merthogy pont azt suvickoltam ki vasárnap. De nem baj, ma már kitakarítottam a másikat is :) - - mondjuk kb 1 órán át súroltam a mosdót... (majd Sevim közölte, hogy hagyjam a francba az egészet, mert senki nem csinálja meg a részét, s az meg nem fair, hogy mi igen)
A kérdésünk az volt, hogy ki az a Laci, aki segít nekem s mondjuk bevállalja a mosókonyhát... Hát, mindkettőnknek kellett vagy 5-10 perc, hogy Laci az Zsolt, mivel hogy Zsolt László, csak az utóbbit nem használja...
Ma Laci felmosta a mosókonyhát, s a fürdőszobát, aztán segített teregetni :)))

A reggeli gyors bevásárlást ma kiegészítettük telefon nézéssel is, merthogy nem működnek a régi telefonok. Bementünk a Westfieldbe, s találtunk egy helyes Nokia készüléket, ami csak telefonálásra és SMS küldésre, fogadásra jó, de cserébe két SIM kártyát is kezel. Így ebbe be tudtuk tenni Zsolt Vodás kártyáját és az én Telenorosomat is, mindkettő SMS-eit és hívásait fogadja, csak tárcsázáskor kell kiválasztani, melyikről is akarunk hívást indítani.
Itt az újabb poén: a készülék ára teljesen új, fóliázott verzióban, haedsettel, hálózat függetlenül 39 dollár. 

Takarítás, mosás és gyors ebéd után úgy döntöttünk, hogy megnézzük az óceánt. Editnek is megígértük, hogy lemegyünk a partra, ha már itt vagyunk :)
(És most az írásban tartottam egy jó nagy szünetet, mert este hattól tízig a francia lánnyal beszélgettünk, megtört a jég :) előkerült a japán srác is pár percre,  ő is jó fej, csak kicsit nehezen érthető az angolja)

Szóval óceánhoz menet láttunk:

madarakat
 újra szép házakat
 na jó, ez már kisebb palotának is elmegy
 ez nem annyira nagy, de tetszik
 átlagos utcai látkép
 még szép ház
 ez is jópofa
 domboldalon a házak
 szép nagy fa - méretarány miatt Zsolt beállt a tövébe, tessék megkeresni :)
ez a ház kicsit az Anne sorozat Zöldmanzárdos házára hasonlít
 és ebben a két szint + garázsszinten csak egy család lakik...
 Tengerpartra érve mosdót kerestünk. Ezt találtuk. Tuti nem lenne meg egy hétig otthon...
 Használati útmutatóval - a lényeg: gombnyomásra nyílik, ha szabad. Bent 10 éves gyerek egyedül nem lehet, amúgy egyszemélyes. 20 perc után magától kinyílik. Kint jelzi, ha foglalt, vagy épp a tisztítás megy. - Ezt ki kellett próbálni :)
 Szóval Zsolt bement, így foglalt

 Aztán kijött, így tisztítás beindul.

 Én csak fotózni mentem be: tiszta WC ülőke, mivelhogy ez, ha végeztél, felemelkedik, be a falba, automata rendszer lemossa, majd vissza a helyére. Mellette automata kézmosó: kezed alátartod, bele a szappan, rá a víz (jó sokáig), majd szárítás.
 Lehet pelenkázni is.
 Ajtónyitó, illetve vészcsengő - ja és persze mozgáskorlátozottak is tudják használni. És tiszta, szép, nem tönkretett, ingyen.
 Ez a játszótér a strand bejáratánál van, ide hozzák a gyerekeket, mivel nincs óvoda.
 És ez sem lenne meg otthon sokáig: egy kisebb edzőteremnyi felszerelés ingyenes használatra a strandnál.
 Megvan az óceán :) - azt azért hozzá kell tenni, hogy nagy bátran helyismeret nélkül nekivágtunk a 4 km-re levő strandnak gyalog :)
 Jééé, rubik kocka :)))
 Szörfözni tilos
 vagy mégsem?


 Eredetileg gereblyézett homok
 benne pár madárka nyomával
 óceán jobbra
 hullámok előttünk

 szörfösök próbálnak beúszni, felállni
 Zsolt még csak a homokról integet

 én bátran nekiindulok megnézni, milyen a víz
 pózolás :)

 Hopsz, Zsolt túl közel ment :)


 most Zsolt pózol :)

 meg a sirályok
 Én pózolok újra
 majd én is közel megyek, s elkap picit a hullám
 már imádom...

 Zsolt kirakja a nagy kockát :)
 Újabb pózolás, szemben a nappal

 Ilyen, ha ketten vagyunk a képen, amit én csinálok :)




 földrajz óra :)
horgászok is vannak
 s itt még a graffiti sem zavaró
 tábla a mit szabad és mit nem szabadról




 Napsütés, 19 fok Sydneyben, eközben 9 fok Budapesten... brrr...
 még egy kis földrajz óra, mit is tudunk ebből kiolvasni?

 Az utca a part mellett

 Van, aki fürdik :)


 Séta haza, végig ilyen az út - tágas, növényekkel teli
 Ez itt egy suli szabadtéri tornaterme :)
 Ilyen növényt még nem láttam, de szép
 Az első kutya, amit láttunk Sydney-ben
 Ez mi? Nem találtunk rajta márka jelzést...
 Macska is van :)
 Ismerkedünk is vele...
 Még Zsolt is...
 És hazaérünk, mint sokan mások... fél ötkor jönnek vissza az autók.
 Ez is egy szép növény
 jópofa virággal



 Na, mára ennyi, már itt is majdnem éjfél van.
Sokáig beszélgettünk Sevimmel, a francia lánnyal, s utána még jött egy, reméljük, jó hír. Szombaton tessék drukkolni, mert ha minden igaz, átruccanunk Melbourne-be. Most hívott az egyik lány, akinél szállás után érdeklődtem, hogy szombaton megnézhetjük a lakást, s ha tetszik, vasárnaptól már meg is kaphatjuk elsőre három hónapra.
Szóval holnap repjegyet keresünk, illetve még egyeztetünk, hogy hogyan is lehetne megoldani :)