2013. május 22., szerda

Első napunk Melbourne-ben

Sydney-nek búcsút intettünk és felszálltunk a Melbourne-be tartó járatra. Másfél óra alatt meg is jöttünk, mi is és a csomagok is, mind a 70 kg.
Felszálltunk a Skybus-ra, majd elgyalogoltunk a szállásig. Ezekkel a csomagokkal csak áldani tudtuk a sorsot, hogy nem távolabb van a szállás...

Fél hat tájékán be is értünk a lakásba, majd gyorsan elkezdtünk kipakolni. Közben elrohantunk vásárolni is, merthogy sampon, balzsam, tusfürdő Sydney-ben maradt (nehezek és nincs hely), újabb kb 20 kg cuccal vissza a lakásba.
Kipakolás befejezése és ágyazás után már csak gyors vacsorára maradt erőnk, s bedőltünk az ágyba.

Ma (szerda reggel) ismét futottunk 2-3 kört a boltokba (amikkel itt tele van az összes utca, csak a megfelelő árakat kell megtalálni): vízforraló, edények, tányérok, pohár, bögre, cipőállvány, alap élelmiszerek, Zsoltinak egy öltöny (túl jól sikerült a fogyókúra), nekem egy farmer (én is fogytam valamennyit), tisztítószerek és még sok más került megvásárlásra (találtam 3 könyvet is, de megvárom a fizetésem a vásárlással). Zsolt szegény megszakadt a cipekedésben, s mindketten elfáradtunk.
Így hazaérve már csak a takarítás és az elpakolás maradt hátra :)

Zsolt ismét jelentkezett egy fejvadász céghez, várja a választ. Edit megnyugtatott minket, hogy 1-2 hónap és lesz munkája :)
Én írtam a fejvadásznak, aki Skype-on interjúztatott, s mire átértem a másik szobába, már csörgött is a mobilom, s behívott péntek reggelre. Most pánikolok...

A lakásról röviden, majd talán fotózunk is valamikor:
Bent van az amúgy nem túl nagy Melbourne CBD-ben, azaz az üzleti negyedben, egy szálloda 11. emeletén. Itt pár apartmant magánszemélyek megvettek, s kiadják. Van egy hálószobánk, egy fürdőszoba, egy konyha, s egy nappali. S egy lakótárs, aki 3 hetente egyszer megjelenik :)

Röviden ennyi, folytatás majd következik, talán pénteken...