2014. február 9., vasárnap

Költségnapló I.

Még szeptemberben írtam egy bejegyzést arról, hogy mennyibe is kerül az élet itt. Akkor azt próbáltam meg bemutatni, hogy minek mennyibe is kéne kerülnie Magyarországon annak érdekében, hogy ott is az ausztrál életszínvonalat lehessen érezni.
Több érdekes válasz is érkezett arra a posztra (különös figyelmet váltott ki a 76 HUF-os benzinár :) ), páran viszont azt jeleztétek vissza, hogy arra is kíváncsiak lennétek, mi mennyit költünk egy normális hónapban.
Nem felejtettem el ezt a kérést és jó gondolatnak tartom, viszont a "normális" hónap megfogalmazásával volt némi gondom, így úgy döntöttem, hogy összekötöm a hasznost a jópofával és csinálok egy "költségnaplót".
Feltételezem, hogy minden háztartásban csinálnak valami hasonlót (vagy legalábbis hasznos lehet), de mivel új környezetben mi sem tudtuk pontosan, hol állunk, ezért nem tudtam egyértelműen megválaszolni a kérdést.

Október elsejétől kezdve minden egyes költési tételünket elkezdtük vezetni egy táblázatban annak érdekében, hogy választ kapjunk, mennyibe is kerül itt ténylegesen egy-egy hónap. Az azóta gyűlt adatokat fogom most bemutatni, illetve beszélni róla.

Tekintettel arra, hogy a nyers adathalmazzal nem nagyon lehetne értelmesen kezdeni valamit, a tételes listát nem fogom közzétenni, csak pár alapvető dolgot.
A termékeket csoportokra bontottam (lakhatás, egészségügy, utazás, stb.), majd csoportonként és összességében is összegeztem őket. Csináltam belőlük grafikonokat meg diagramokat is annak érdekében, hogy szemléletesebb legyen.
Hozzátartozik a dologhoz, hogy nem fogtuk vissza magunkat - próbáltunk élni ahogy tetszett nekünk; néha moziba mentünk, néha elutaztunk erre-arra, szóval nem erőltettük az alacsony érték elérését.

Ennyi duma után az eredmény:


Mivel 4 hetente fizetünk albérletet és egy hónap több, mint 4 hét, ezért előfordul, hogy egy hónapban kétszer kell fizetni - innen az októberi kiugró érték a lakhatás cellában.
A másik jelentősebb kiugrás a januári élelmiszer rész - mivel itt volt anyósom és bátyám, ezért több személyre főztünk.
A szórakozás részben turistáskodás, karácsonyozás, mozi, ilyesmik voltak. Ezek teljesen időszakosak és ötletszerűek, de mint mondtam, nem fogtuk vissza magunkat.

A teljes eddigi költekezésünk megoszlása:


Mint látható, a lakbér teszi ki a költségeink legjelentősebb részét. Ez egyrészt ugye annak köszönhető hogy egy apartman-szállodában lakunk, másrészt pedig ahogy említettük, a melbourne-i lakbérek és ingatlanárak eléggé magasak.

Van a részletezett táblázatunkban egy extra oszlop, ami számunkra ugyan érdekesség, viszont prezentálni nehézkesebb. Nevezetesen az, hogy min van ÁFA és ha van, akkor az mennyi is.
Általánosságban azt lehet mondani, hogy ami alapvető élelmiszeripari árucikknek számít az ÁFAmentes, másokon pedig olyan 9% körüli az ÁFA. A döbbenet ott van, amikor az ember elkezdi nézni a számlát, hogy mi is számít itt "alapvető élelmiszeripari árucikknek".
Pár érdekes példa (ezek mind ÁFAmentesek!):

Vaddisznópástétom
Kókusztej
Csokoládés habkrém (mousse)
Thai fűszerkeverék

Ezek természetesen csak a kirívó esetek. Emellett az orvosi ellátási költségek, pl. vizit vagy gyógyszerek is ÁFAmentesek. Erre akkor figyeltünk fel, mikor Brighton Beach-en Zita rommá égett és két hétig kentem égési sérülésekre való kenőccsel.

Természetesen ha valakit érdekel, nagyon szívesen átküldöm a részletes táblázatot. Van benne pár extra grafikon meg havi bontásban is le lehet kérdezni a kördiagramot, ilyesmiket.

A költségnaplónak ezt a két képét tervezem még párszor közzétenni frissebb adatokkal.

Megjegyzés általánosságban:
Több olyan levelet és visszajelzést is kaptunk, ami arra utal, hogy érdekelnek titeket dolgok, de nem nagyon mertek kérdezni. Szeretnék bátorítani mindenkit, hogy nyugodtan írjon és kérdezzen. Ennek a blognak az is célja, hogy a Magyarországon élők bepillantást kaphassanak abba, milyen is itt az élet, nem csak szimpla élménybeszámolók.