2014. szeptember 7., vasárnap

Július-augusztus (börtön, színház, foci és lakásavatók)


Minden hétvégére beterveztem blogírást, aztán mindig elmaradt. Néha azért, mert túl sok program jött össze, s nem tudtam leülni a gép elé, sokszor azért, mert egyszerűen csak eluralkodott a fáradtság, s párszor azért sem, mert nem tudtam, hogy miről is írjak.


Kevés nagyobb dolog történt és sok apróbb, amiket nehezebb összeszedni, de külön-külön akartunk róla írni.


A nagyobb dolgok közé tartozik, hogy ugye megvettük az autómat, s én szépen lassan újra megtanultam vezetni. Kimondhatjuk, hogy az én autóm, mivel egyrészt az én nevemen van, másrészt olyat választottam, amit én szeretek vezetni (szinte nulla automatizáltság), s ezáltal el is dőlt, hogy ezt az autót kb 95%-ban én vezetem. 


Letelt most már nem csak a próbaidőm, de a 6 hónapom is a munkahelyemen, továbbra is jól érzem magam, s szerencsére a főnök és kollegák is elégedettek velem. Sok újat tanulok, s jó érzés munkába menni. Munka kapcsán még elsősegély-nyújtó tanfolyamon is voltam tegnapelőtt, s jelentem, sikeresen teljesítettem :) Jövő héten pedig két napig Canberra, ARCS konferencia, ami az ausztrál gyógyszertörzskönyvezés legnagyobb eseménye évente. (Mondjuk utána viszont pótolhatom be a két napot, mivel egy rakat e-mailt fogok kapni ezen idő alatt.)


Általánosan elmondható, hogy jobban érezzük magunkat és folyamatosan javul az életszínvonalunk. Már több mindent megengedhetünk magunknak, álmodozunk arról, hogy majd milyen házat építettünk, milyen második autót veszünk, s most már az otthon hagyott emléktárgyaink, könyveink és egyéb dolgaink is éppen Szingapúrnál horgonyoznak, hó végén érkeznek Melbourne-be. Ha megjöttek, erről majd külön bejegyzés készül.
Ja és kiskutyát szeretnék... nagyon hiányzik, de közben olyan, mintha megcsalnám Csinit, s amúgy sem lehet az albérletbe, de ma beleszerettem egy édes kölyökbe...

És akkor pár dolog, ami történt:

Voltunk börtönben. Le is csuktak. Na jó, csak rövid időre és csak a játék kedvéért :)
A Melbourne Gaol a város egyik legrégebbi börtöne, most már csak múzeumként üzemel, mellette a fogdával. Facebook-on szerveződött magyar kirándulás keretében látogattunk ide. Az az érdekes, hogy az épület előtt már biztos sokszor elmentünk, mivel a belvárosban van, csak épp az RMIT egyetem két épülete között, s eddig fel nem tűnt, hogy nem az egyetem része...








A börtönlátogatást ebéd követte egy olasz étteremben:






Voltunk színházban is, a Wicked musicalt néztük meg. Persze Zsoltnak nem lett kedvence, de nekem  tetszett. Nagyon hiányzott már a színház, a hangulat. Jól éreztem magam, s nagyon jó volt, de ennek ellenére, ha hazamegyünk látogatóba, biztosan szerzek jegyet az Operettszínházba :)












Ausztrál focimeccsre is mentünk (jól meg is fáztunk), Hawthorn és Collingwood játszott, ahol nagy örömömre az előző csapat nyert (én nekik drukkolok).
Sokan csodálkoznak, hogy otthon én nem követtem a focimeccseket, itt meg igen. Azt azért leszögezném, hogy itt is csak az ausztrál verziót, s iszonyat nagy a különbség a kettő között. 
Ami ebben a sportban tetszik: sportszerűség, kitartás, nagy energia befektetés, csapatszellem (a játékosok és a drukkerek között is), családi rendezvény (mellettem három gyerek drukkolt, egy pedig apuka karján nézegelődött, hogy ő 1 évesen hol is van), a különböző csapatok szurkolói egymás mellett ülnek, nem szólnak be egymásnak, s simán lehet, hogy egy családon belül is több csapatnak szurkolnak. Az egész rendezvény arról szól, hogy szeretnénk, ha nyerne a csapatunk, de ha nem, hát majd legközelebb, addig is jól éreztük magunkat. 
A játékosok sportteljesítményéről pedig csak annyit, hogy 4x20 percen át rohangálnak a labda (ami nem gömb alakú) után, egy kb 173*148 m-es, ovális pályán, egymásra, egymáson ugrálva, egymással birkózva néha (a szabályok egy része hasonlít az amerikai focira).
A drukkerek tényleg szeretik a csapatokat, egy kevésbé fontos meccsen pl 50ezer ember jelent meg, a nagydöntőre pedig már alig lehet jegyet kapni, pedig 100ezer fős a stadion, s 400 dollár a legolcsóbb jegy a hivatalos tagoknak (a nem-tagoknak pedig 1200 dollár körül).












 

Július-augusztusban még megszerveztünk négy-öt házavató bulit, amire kisebb-nagyobb csapatokban kb 40-45 embert láttunk vendégül: volt és jelenlegi kollegák, magyar és mindenféle nemzetiségű barátok. Szerencsére mindegyik alkalom jól sikerült, de mivel mi főként a főzéssel voltunk elfoglalva, a fotózás nem volt az erősségünk. Ennek ellenére íme pár kép:









Szóval kezdünk beilleszkedni a hétköznapokba, munka és magánélet egyensúlyt találjuk meg, s próbáljuk pozitívan venni az akadályokat, amikor jönnek. Eközben pedig nagy örömünkre barátokra találunk, s most már van kit felhívni ebben a városban is :)