2015. december 9., szerda

Házépítés ausztrál módra

Jó régóta nem írtunk - mondhatni idén még nem is. Ennek nem az az oka hogy nem akartunk vagy hogy elegünk lenne abból hogy másokkal is megosztjuk az élményeinket. Sok minden történt amiről szívesen beszélünk, megismerkedtünk érdekes emberekkel, de voltak olyan dolgok is, amikről kicsit összeszedettebben szeretnénk beszélni majd ha már elérkezettnek látjuk az idejét.
Ezen témák közül az egyik a házvásárlás.

Még múlt novemberben meséltük ugye, hogy házépítésbe fogtunk egy új, alakuló területen. Mutattam pár képet, amin be volt jelölve egy távoli pötty egy földkupacon, hogy az lesz ott majd.
Idővel ez a földkupac ki lett egyengetve, majd utca készült hozzá és február végére oda is lehetett menni. Jött a fényképezkedés "én és a földem" stílusban.


(Ezek a képek február 28-án készültek)

Jöhetett a papírmunka, ami nem abból állt, hogy akkor szaladgálunk a Földhivatalhoz meg hasonlók, a területfejlesztő lejelentette az önkormányzatnál, azok kiadták az "építésre alkalmas földterület" megjelölést, majd nekiálltunk egyezkedni az építtető Burbank Homes-szal hogy akkor lehet jönni kezdeni a műveletet.
Előtte persze volt még egy kötelező kör:

(Március 14.)

Kicsit tovább tartott ez a szakasz, mint eredetileg gondoltuk. Reméltük, hogy a SOLD tábla kitétele után már jönnek is a munkagépek és kezdődik a munka - nem tudom miért, valahogy így éreztük. Nem így lett.
Itt Ausztráliában nem lehet úgy építkezésbe belefogni, hogy oda ne lenne bevezetve a víz és egyes helyeken az esővíz gyűjtő. Ez nem csak a csatornázást jelenti, hanem azt is, hogy van csap, ahonnan mondjuk a betonhoz szükséges vizet lehet megszerezni, a csatornázás le van jelentve a vízműveknél, számlát nyitottak, stb.
Ez utóbbi (a vízművek) lett a kissé macerás téma:
- Befizettük a számlát, de nincs víz. Mikor fog működni a szolgáltatás?
- Az adott területen laknak?
- Még nem, ez egy építési terület, nincs is rajta lakó alkalmatosság.
- Akkor minek oda víz?
- Hogy építsenek rá valamit.
- Ahhoz minek víz?
- Öhm... betonnak kell? (Mi közöd hozzá?)
- A számlát azért fizették be, hogy legyen szolgáltatás.
- Így van, de nincs szolgáltatás, azaz víz, pedig befizettük.
- Biztos benne?
- (...khm...) Igen.
- No worries. Mi a cím?
- XY street Z suburb.
- Ó, hát ezt a rendszerünk nem ismeri.
- Említettük már, hogy új építésű terület?
- De nincs a rendszerben.
- Az jó, mert már van azonosító számunk és már fizettünk számlát. Esetleg az azonosító alapján meg tudja találni?
- Nem, mert a hibabejelentőben csak cím alapján lehet keresni.
- Öhm, akkor beszélne egy kollégájával???
- Ok, majd intézzük.
- És visszaszólnak, ha kész, merthogy addig ugye nem lesz építkezés, amíg nincs víz.
- Nem, majd nézzék meg, hogy van-e már víz...

Miután ezt megbeszéltük, bekötötték a vízcsapokat és elzárták a hozzáférést - úgyhogy volt még pár ilyen kör. De aztán ezen is túl lettünk májusra.

(Május 16.)

A következő kör arról szólt, hogy az építkezést nem lehet elkezdeni, amíg a telek nem tiszta - biztos azért, mert az ausztrál építőmunkások rettegnek a fűben meglapuló veszélyektől, gondoltuk mi. Ma már persze tudjuk, hogy a tiszta azt jelenti, hogy nincsenek építési törmelékek az adott telken, ottfelejtett betonkupacok, néhány köbméter talaj, meg hasonlók, de akkor még inkább arra gondoltunk, hogy biztos ami biztos, mi még a füvet/gazt is levágatjuk.

(Május 23.)

Ezután már hivatalosan is megkezdődhetett az építkezés. Egy hét múlva már állt az ideiglenes kerítés (túlzásokba nem estek, szerintem a Kossuth teret erősebb kerítés védte, pedig azt végül politikusok bontották el ugye, akik nem az építőipar szakemberei). Egyszerűen amikor kint voltunk megnézni, hogy visszanőtt-e a gaz valamelyik este, ezt láttuk:

(Június 2.)

Le akartuk fényképezni nappal is, hogy jobban látszódjon a telek határa, de mire kiértünk hétvégén, már ez fogadott:

(Június 6.)

Ekkor kezdtük el felfogni, hogy itt nem az lesz, hogy 10 menedzser nézi ahogy Sanyi túrja a földet. Mi valahogy arra számítottunk, hogy ez a látvány fogadna minket, ha esetleg napközben mennénk ki:


Mint megtudtuk, itt elég durva tempóban húzzák fel a házakat. Mikor ezt megértettük, már tudtuk, hogy hetente/kéthetente ki kell jönni megnézni, hogy áll az építkezés, különben le fogunk maradni valami érdekesről. Szóval jöjjenek sorjában a képek, dátumokkal (lesz pár kicsit homályos kép is, amit az építésvezető készített nekünk):

(Június 13.)

(Június 15.)

(Június 20. - ennél a képnél külön érdekesség,
hogy nem sikerült olyan fotót szereznünk, ahol csak a betonozás van)

(Június 27.)

(Július 12.)

(Július 19.)

(Július 25.)

(Augusztus 1.)

(Augusztus 21.)

Innentől kezdve nem volt ennyire látványos kívülről a haladás, merthogy jöttek a belső építkezések. Nem volt folyamatos bejárásunk a telekre, csak párszor jártunk bent körülnézni az építésvezető segítségével, de az is nagyjából hasonló tempóban zajlott.
Egyik érdekesség, amit az építő cég csinált, hogy vezettek egy naplót online, amiben jegyezték, hogy az építés milyen szakaszban tart mikor, illetve mi várható. Ehhez a naplóhoz nekünk is hozzáférésünk volt, szóval lenyúltam a végén :)

Task Completion Date
Acceptance of Job 21/11/2014
Call Client and explain what the process is next 24/11/2014
Building Contract Signed 27/11/2014
Finance Approval 19/12/2014
Land Available 30/03/2015
Soil Test Received 10/04/2015
Working Drawings Completed or Updated 21/04/2015
Land Settled 28/04/2015
Engineering 28/04/2015
Developer Approval 07/05/2015
Building Permit 08/05/2015
Colour Selection 13/05/2015
Client Approved Final Construction Drawings 14/05/2015
Referred to Construction Letter Sent 15/05/2015
Earthworks 02/06/2015
Set Out 03/06/2015
Stormwater & Sewer 05/06/2015
Progress Claim - Base 16/06/2015
Framer 22/06/2015
Progress Claim - Frame 22/06/2015
Commencement Letter Sent 10/07/2015
Bricklayer - Grd Floor 13/07/2015
Fascia/Gutter 15/07/2015
Roof Cover 23/07/2015
Bricklayer - First Floor 03/08/2015
Progress Claim - Lockup 18/08/2015
Electrical Roughin 11/08/2015
Plaster 27/08/2015
Fix Carpenter 31/08/2015
Progress Claim - Fixout 31/08/2015
Painter 14/09/2015
Tiler 13/10/2015
Plumbing Fixtures 13/10/2015
Electrical Fit Off 13/10/2015
Plumbing Fit Off 13/10/2015
Carpet 20/10/2015
Progress Claim - Final Account 27/10/2015
Occupancy Approval 24/11/2015
Settlement 27/11/2015

Közben persze voltak még egyéb dolgok is - a házépítés haladt nagy ütemben, néha az ügyfélszolgálat nem válaszolt időben (3 customer service kollégát kaptunk az építés rövidke ideje alatt a válaszok sebessége miatt), de végül csak eljutottunk ide:
(Október 25.)

Majd utána kb. egy hónappal ide:



Röpke másfél hét alatt beköltöztünk, ezt a bejegyzést már innen írom :)