2014. május 11., vasárnap

Pénzügyek egy év után

Az elmúlt héten történt egy nem túl látványos, ámde számomra eléggé meghatározó érdekesség: megkaptam a fizetésemet :)
Önmagában ez még nem lenne nagy dolog: ha az ember dolgozik, fizetést kap.
Ami viszont érdekes ebben az az, hogy ezzel az összeggel átléptünk egy fontos határt a megtakarításaink kapcsán - túllépte a pénztartalékunk azt a szintet, ami akkor volt, amikor elindultunk Ausztráliába.

Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy ha most végleg hazamennénk (nem akarunk), akkor is nullára hoznánk ki ezt az egész kalandot a vízum megszerzése nélkül.
A furcsa ebben a kijelentésben számomra az, hogy én alig két hónapja dolgozom, Zita pedig szeptember közepe óta.
Egy fizetésből nagyjából úgy sikerült kihozni magunkat, hogy szinten tartjuk a tartalékainkat és lassan növeljük a megtakarításokat. Ha esetleg olyan hónap lenne, mikor több a kiadás (pl. karácsony vagy hazalátogatás), akkor visszább esünk, de azért meg lehet lenni.
Úgy viszont, hogy ha ketten is dolgozunk, a megtakarítások elég tisztes tempóban kezdenek felhalmozódni. Egyikőnk fizetésének nagy része elmegy a lakásfenntartásra és egyéb kiadásokra (beleértve a szórakozást is). A fennmaradó rész és a másik fél teljes keresete megy a megtakarításokba. Ez több, mint 2000 AUD havonta (400 000 HUF). Nem tudom, hogy Magyarországon tudnánk-e ilyen tempóban megtakarítani, de kétlem.
Amióta dolgozunk, azt nézzük, hogy milyen helyre szeretnénk költözni a jelenlegi helyről, hogyan szeretnénk élni, reális időn belül autót venni, stb. Ténylegesen beindult az életünk. Mindezek mellett azt is számolgatni merjük már, hogy mikorra lesz saját lakásunk/házunk.
Merthogy ezzel a tempóval jövő ilyenkorra már ez sem lehetetlen dolog.

Végezetül egy kis statisztika (merthogy informatikustól mit várjon az ember). Az alábbi grafikonon nagyjából a pénzügyi tartalékaink alakulását mutatom.




1. Megérkeztünk Ausztráliába
2. Zita munkát kapott
3. Mindketten dolgozunk

A fekete vonal jelenti a teljes rendelkezésre álló pénzt (folyószámla, megtakarítási számla, rövidtávú lekötés, super nélkül).
A "Super" nem azt jelenti, hogy Zita milyen szuper (bár az is), hanem a nyugdíjszámlánkat. Merthogy itt azt is külön, egyénenként tartják számon és mindenki követheti, hogy mennyi pénze lesz nyugdíjas korára, s meg is kapja, ha bejelenti, hogy elhagyja az országot...