Ilyenünk is volt most már, túl vagyunk az első olyan héten, mikor mindketten dolgoztunk. Megint közös bejegyzés lesz, de most én írok és Zita kommentálgat bele.
Mióta tudtam, hogy dolgozni fogok újra, eléggé számoltam már a napokat és egyre jobban unatkoztam itthon - az ember már azt nézi, hogy mit csinálhat még, mire van ideje még, mielőtt majd munkába megy.
Aztán eljött a nap, és be kell állni az új/régi ritmusra; 6:30-kor kelés, utazás a városon keresztül, majd a melóhelyen úgy csinálni, mintha szükséges lennék, majd utazás vissza a városon keresztül haza.
Mindenki azt szokta kérdezni az első egy-két nap után, hogy "hogy tetszik az új meló?", de ha őszinte akarok lenni, a válaszom az, hogy fogalmam sincs, mert még csak az adminisztrációs résszel foglalkozom. Szerződést véglegesítünk, berendezkedem az új helyre, hozzáféréseket kapok, számítógépet állítgatok munkához, ismerkedek a hellyel és a kollégákkal, majd eddigre vége is a napnak és indulok haza.
Egyelőre úgy tűnik, hogy a nap legjobb része a hazaút - jó eséllyel ugyanis úgy járunk majd haza Zitával, hogy útközben tudunk találkozni. Ez annak köszönhető, hogy bár én dolgozom messzebb, de mivel korábban érek be, korábban is tudok végezni, így már a vonaton ülök, mire Zitának is lejár a munkaidő.
Merthogy a "város másik vége" az tényleg ezt jelenti körülbelül. Nagyjából kétszer két órát utazom egy nap, két vonatvonalon és egy buszvonalon - nem zavar különösebben, egyetemre is másfél óra volt bejutni anno.
Kiderült, hogy a munkahelyi ruhatáram nagy részét otthon hagytam, így rögtön a második este elmentünk vásárolgatni ilyesmiket (ing, nadrág, stb.), amiből meg az derült ki, hogy a szekrényem elég kicsit - ezt eddig is sejtettem -, csak most már zavaróan. Ennek örömére vettünk egy külön kis ruhaállványt - vagyis szép lassan kezdjük kinőni a lakást.
Azt lehet elmondani, hogy az első hét a hangulatváltozást adja leginkább - fellélegzünk, hogy végre elindult a közös ausztrál életünk az emelkedő színvonalon, s most már jobb lesz. Ennek örömére elkezdtünk nézelődni hogy "ha majd ott tartunk akkor" erre a környékre költözünk, hogy kényelmesebb legyen, ilyen autót veszünk majd, ilyesmi lakást akarunk majd, stb.
Számomra az jelenti a legnagyobb pozitívumot, hogy újra álmodozom a jövőről - de ez a jövő teljességgel megvalósíthatónak és pozitívnak tűnik. Ez már jó ideje nem volt meg, kb. mióta felvetődött, hogy Ausztráliába jövünk; akkor gondolkodtam el először azon, hogy milyen lesz a jövőnk Magyarországon és nem nagyon tudtam megfogalmazni. Most már látom, tervezem, haladni akarok felé és ez egy nagyon jó dolog.
Maga a munka amúgy egy hét után olyasminek tűnik, amit tudok is csinálni, szeretek is csinálni és szerintem a magyarok nagy többsége erre született: panaszkodni kell ha nem tetszik valami, de megjavítani nem az én feladatom :) Csak ezt itt szoftver tesztelésnek hívják éppen. Egyelőre annál a résznél tartok, mikor még nem láttam a programot magát, csak a követelményeket és annak alapján kell kitalálni/értelmezni, hogy hogyan fogom ellenőrizni az üzleti koncepciónak való megfelelést.
Az előző munkahelyemen is csináltam ilyesmit bőven, szóval tuti nem lesz ezzel gond. Inkább azt remélem, hogy tudom annyira jól csinálni, hogy a program elkészülte után más projektekre is szerződtessenek, esetleg állandósítsanak - inkább ez a célom most, mint a pénzszerzés (bár a fizetés is jó, többszörösét keresem a volt magyar fizetésemnek, pedig csak heti 4 napot dolgozom).
A munkakörnyezetet viszont még szoknom kell, mert az eléggé eltér a számomra ismerőstől: hatalmas irodatér, kis részegységekre bontva, amolyan igazi amerikai iroda jelleg - megkavarva azzal, hogy mindenféle nemzetiségből származó kollégák vannak; mellettem egy francia manus, mögöttem egy indiai, magyar ismerőssel ebédelek, miközben két ázsiai lánnyal beszélgetünk. Én meg csak kapkodom a fejem, hogy megszokjam az akcentusokat és azt, hogy hogyan váltsak köztük. Érdekes és jópofa, de még szokni kell, egy hét erre kevés volt. De szerencsére nem csak egy hétre szerződtem :)
És akkor fogjuk rá, hogy Zita kommentálgat... Mivel Zsolt egybefüggően írt, nincs kedvem beleszúrkálni, hogy eközben én mit csináltam, szóval inkább a végére írok.
Múlt héten fejeztem be az előző helyen a munkát, ami nem úgy nézett ki, hogy a témáimat lezárom, átadom, hanem hogy újakat kapok, azokat megoldom, hatósági beadást csinálok még utolsó nap, s átadás néven írok egy összefoglalót, amit felolvasok a helyben dolgozó menedzsernek, s átküldöm e-mailben a másiknak. Eközben még segítek mindenkinek, amiben tudok, például a február közepén kezdett kolleganőnek. :) Szóval mozgalmas napok voltak, pénteken fél ötkor adtam le a gépem. (A mozgalmasságba az is beletartozott, hogy éjszakánként hivogattam Magyarországot Anyu szülinapját szervezve)
Azért az utolsó napba a búcsúzás is belefért: én vittem be Pilóta termékeket, a kollegák vettek egy kalácskoszorúra nagyon hasonlító sütit, illetve elmentünk ebédelni, amire Tony is bejött, pedig péntekenként nem is dolgozik :)
Készült néhány kép is, ezen balról jobbra: Anjali (szabadalmi szakértő), Anna (ausztrál törzskönyvezési menedzser), én, Danielle (frissen kezdett törzskönyvező), Aoife (work&holiday vízumon lévő törzskönyvező-adminisztrációs munkatárs).
És itt most bal oldalon Alex (termékfejlesztés hivatalosan), aki már csak azért is fog hiányozni, mert néha bevitt a munkába, s ha nagyon későn indultam haza, akkor el is hozott :)
Itt már leadtam a gépem, s Anjalival nem hagyjuk, hogy Alex dolgozzon...
És Tony is eljött ebédelni :)
Kaptam búcsúzóul képeslapot, amit mindenki aláírt, s egy teamécses tartót. Szóval jól telt a vége, s szinte már sajnáltam, hogy eljövök... Na jó, nem akkor, amikor jöttek a bajos e-mailek naponta többször, vagy amikor már reggel Anna fogta a fejét, hogy hogyan lehetne megoldani a problémás dolgokat...
Attól tartottam, hogy a vezérigazgató és az ügyvezető majd leültetnek külön elbeszélgetésre, mivel ők voltak, akik nem engedtek el, s vitáztak, hogy próbaidőn vagyok-e. Ehhez képest vagy lenyugodtak vagy nagyon megsértődtek, mert azon kívül, hogy csináljak kávét és hogy "keep in touch", nem nagyon szóltak hozzám...
És akkor új munkahely:
Én kb 50 percet utazok, 9-re megyek és 5-kor végzek, és most tényleg próbálom is ezt betartani.
A cég itt is kicsi, de szervezett. Van egy törzskönyvezési és minőségbiztosítási igazgatónk, Mohan, egy törzskönyvezési kolleganőm, Rebecca. Továbbá még minőségbiztosító kollega, ügyvezető, asszisztens, egy átlagos napon kb hatan ülünk az irodában, ami egy három emeletes sorházban van, illetve bérli a cég mind a négy szintet. A többi kollega Görögországban, a másik irodában :)
Az első nap furán telt: papírozás, általános leírások olvasása, új hely megszokása. A héten minden nap volt legalább egy oktatásom, legalább egy eljárás átolvasás, illetve szépen lassan kapom meg a termékeimet, hogy mi is van velük, mit a történetük, kb mit kell majd velük csinálni.
Szervezetten dolgozik a csapat, mindenre van leírás, minta, adatbázis, régen láttam ilyet utoljára, de jó, mert könnyen átláthatóak a dolgok, könnyebb betanulni, s ha bárkivel történik valami, akkor sem esik szét a project.
A héten szépen elkezdtem feloldódni, a kollegák is velem szemben, bár alapból kedvesek, a munka is szerethető, még ha sok is :)
A fő követelmény: ez egy jó csapat, szóval tessék mosolyogni. Mi mást is tehetnék, főleg ha még a fejvadásztól is virágot kapok? :)
Összefoglalva: úgy látom, hogy egy jó csapatban fogok dolgozni, szervezett körülmények közt, így ha még sok is munka, azt is lehet ütemezni. Figyelmesek és segítőkészek, csak annyit várnak el, hogy akarjak dolgozni és hajlandó legyek tanulni, ez meg alapból megvan.
Ugyan még megy le az előző munka miatti stressz rólam, s így még fáradtnak érzem magam, de azt már észrevettem, hogy itthon nem a munkáról beszélek, max elmesélem, hogy mi új feladatot kaptam, illetve nem hullaként viselkedek hétvégén, hanem pl tegnap távoktatásban alapkurzust csináltam Anjali javaslatára "szellemi tulajdon" témakörben (még jól jöhet), s már beneveztem a 6 hetes kurzusra is :)
És akkor fogjuk rá, hogy Zita kommentálgat... Mivel Zsolt egybefüggően írt, nincs kedvem beleszúrkálni, hogy eközben én mit csináltam, szóval inkább a végére írok.
Múlt héten fejeztem be az előző helyen a munkát, ami nem úgy nézett ki, hogy a témáimat lezárom, átadom, hanem hogy újakat kapok, azokat megoldom, hatósági beadást csinálok még utolsó nap, s átadás néven írok egy összefoglalót, amit felolvasok a helyben dolgozó menedzsernek, s átküldöm e-mailben a másiknak. Eközben még segítek mindenkinek, amiben tudok, például a február közepén kezdett kolleganőnek. :) Szóval mozgalmas napok voltak, pénteken fél ötkor adtam le a gépem. (A mozgalmasságba az is beletartozott, hogy éjszakánként hivogattam Magyarországot Anyu szülinapját szervezve)
Azért az utolsó napba a búcsúzás is belefért: én vittem be Pilóta termékeket, a kollegák vettek egy kalácskoszorúra nagyon hasonlító sütit, illetve elmentünk ebédelni, amire Tony is bejött, pedig péntekenként nem is dolgozik :)
Készült néhány kép is, ezen balról jobbra: Anjali (szabadalmi szakértő), Anna (ausztrál törzskönyvezési menedzser), én, Danielle (frissen kezdett törzskönyvező), Aoife (work&holiday vízumon lévő törzskönyvező-adminisztrációs munkatárs).
És itt most bal oldalon Alex (termékfejlesztés hivatalosan), aki már csak azért is fog hiányozni, mert néha bevitt a munkába, s ha nagyon későn indultam haza, akkor el is hozott :)
Itt már leadtam a gépem, s Anjalival nem hagyjuk, hogy Alex dolgozzon...
Kaptam búcsúzóul képeslapot, amit mindenki aláírt, s egy teamécses tartót. Szóval jól telt a vége, s szinte már sajnáltam, hogy eljövök... Na jó, nem akkor, amikor jöttek a bajos e-mailek naponta többször, vagy amikor már reggel Anna fogta a fejét, hogy hogyan lehetne megoldani a problémás dolgokat...
Attól tartottam, hogy a vezérigazgató és az ügyvezető majd leültetnek külön elbeszélgetésre, mivel ők voltak, akik nem engedtek el, s vitáztak, hogy próbaidőn vagyok-e. Ehhez képest vagy lenyugodtak vagy nagyon megsértődtek, mert azon kívül, hogy csináljak kávét és hogy "keep in touch", nem nagyon szóltak hozzám...
És akkor új munkahely:
Én kb 50 percet utazok, 9-re megyek és 5-kor végzek, és most tényleg próbálom is ezt betartani.
A cég itt is kicsi, de szervezett. Van egy törzskönyvezési és minőségbiztosítási igazgatónk, Mohan, egy törzskönyvezési kolleganőm, Rebecca. Továbbá még minőségbiztosító kollega, ügyvezető, asszisztens, egy átlagos napon kb hatan ülünk az irodában, ami egy három emeletes sorházban van, illetve bérli a cég mind a négy szintet. A többi kollega Görögországban, a másik irodában :)
Az első nap furán telt: papírozás, általános leírások olvasása, új hely megszokása. A héten minden nap volt legalább egy oktatásom, legalább egy eljárás átolvasás, illetve szépen lassan kapom meg a termékeimet, hogy mi is van velük, mit a történetük, kb mit kell majd velük csinálni.
Szervezetten dolgozik a csapat, mindenre van leírás, minta, adatbázis, régen láttam ilyet utoljára, de jó, mert könnyen átláthatóak a dolgok, könnyebb betanulni, s ha bárkivel történik valami, akkor sem esik szét a project.
A héten szépen elkezdtem feloldódni, a kollegák is velem szemben, bár alapból kedvesek, a munka is szerethető, még ha sok is :)
A fő követelmény: ez egy jó csapat, szóval tessék mosolyogni. Mi mást is tehetnék, főleg ha még a fejvadásztól is virágot kapok? :)
Összefoglalva: úgy látom, hogy egy jó csapatban fogok dolgozni, szervezett körülmények közt, így ha még sok is munka, azt is lehet ütemezni. Figyelmesek és segítőkészek, csak annyit várnak el, hogy akarjak dolgozni és hajlandó legyek tanulni, ez meg alapból megvan.
Ugyan még megy le az előző munka miatti stressz rólam, s így még fáradtnak érzem magam, de azt már észrevettem, hogy itthon nem a munkáról beszélek, max elmesélem, hogy mi új feladatot kaptam, illetve nem hullaként viselkedek hétvégén, hanem pl tegnap távoktatásban alapkurzust csináltam Anjali javaslatára "szellemi tulajdon" témakörben (még jól jöhet), s már beneveztem a 6 hetes kurzusra is :)
