Az elmúlt hét kicsit zsúfoltra sikeredett a szokásoshoz képest: volt egy négy napos húsvéti hétvégénk, amikor próbáltunk pihenni, elintézni mindent, amit hétköznap nem sikerült, s még házassági évfordulót is ünnepeltünk. Ezután jött a három napos munkahét (ami egyikünknek sem tetszett, mert öt nap munkáját kellett megcsinálni jóval kevesebb idő alatt), majd ANZAC Day felvonulás (nekem újra leégéssel és kis napszúrással - igen, késő ősz van...), tegnap pedig magyar vacsora.
A mai nap ezek után a pihenésé lesz :)
Az ANZAC Day (minden év április 25-e) Ausztrália talán legfontosabb nemzeti ünnepe, az ausztrál és új-zélandi hadseregek első világháborúban történt első nagyobb bevetésének évfordulóját jelképezi.
Az ANZAC szó az "Australian and New Zealand Army Corps" kifejezés (ausztrál és új-zélandi hadtestek) rövidítése. A háborúban résztvevő katonákat nevezték el így, a nevükbe vetett büszkeség pedig mind a mai napig tiszteletet ébreszt.
Amikor 1914-ben kitört a háború, a szövetségi nemzetközösség még csak 13 éves volt, az új kormány pedig fel akarta építeni a hírnevét a nemzetek között. 1915-ben az ausztrál és új-zélandi katonák a szövetségi bevetés részesei lettek, aminek célja a Gallipoli-félsziget bevétele volt, hogy utat nyissanak a szövetséges tengerészeti erőknek a Dardanellák felé. A végső cél Konstantinápoly elfoglalása volt.
Az ausztrál és új-zélandi erők április 25-én érkeztek meg Gallipoliba, s az ottomán török védelembe ütköztek. A könnyűnek tervezett csata patthelyzetté alakult, s 8 hónapnyira húzódott. 1915 végén a szövetséges seregeket kimenekítették, miután mindkét oldal súlyos veszteségeket szenvedett. Több mint 8000 ausztrál katona halt meg.
A Gallipolinál való partraszállás híre az otthon maradottakra mély hatással volt, s április 25-e rövid időn belül a háborúban elesettek önfeláldozásának emléknapja lett.
Ugyan a Gallipoli ütközet vereséggel zárult, az ausztrál és új-zélandi akciók erőteljes hagyatékot jelentenek. Létrejött az "Anzac legenda", ami mindkét nemzet öntudatának fontos része lett, meghatározza hozzáállásukat a múlthoz és jövőhöz.
A megemlékezés két részletben zajlik: hajnalban, a partraszállás időpontjában, katonai megemlékezés történik, majd délelőtt a veterán katonák és családtagjaik felvonulnak a nagyobb városokban (Melbourne-ben két és fél órán át).
Ezen a felvonuláson az összes háborúban való részvételre megemlékeznek, van ahol veterán autón hozzák a veterán katonát, s van ahol már csak a családtagok vonulnak fényképet tartva, s persze olyan is előfordul, hogy már csak a zászlót hozzák, jelezve, hogy hol és mikor történt a csata.
Otthon nem nagyon tanultunk az ausztrálok háborúkban való részvételéről, s itt sem szólnak a hírek az ütközetekről, így megdöbbentő látni, hogy közel három órán át vonulnak az emberek, s nem csak Törökország vagy Vietnám jelenik meg a zászlókon, hanem eljutottak a hadtestek a világ nagy részére.
Ezen a felvonuláson az összes háborúban való részvételre megemlékeznek, van ahol veterán autón hozzák a veterán katonát, s van ahol már csak a családtagok vonulnak fényképet tartva, s persze olyan is előfordul, hogy már csak a zászlót hozzák, jelezve, hogy hol és mikor történt a csata.
Otthon nem nagyon tanultunk az ausztrálok háborúkban való részvételéről, s itt sem szólnak a hírek az ütközetekről, így megdöbbentő látni, hogy közel három órán át vonulnak az emberek, s nem csak Törökország vagy Vietnám jelenik meg a zászlókon, hanem eljutottak a hadtestek a világ nagy részére.
Ezután kissé fura váltás, de mi is emlékeztünk, csak mi a házassági évfordulónk kapcsán.
Nehéz elhinni, hogy két éve volt az esküvő, néha rövidebbnek, néha pedig sokkal többnek tűnik. Az elmúlt egy év nagyon nehéz volt, reméljük, ezután már csak jobb jön, hogy lehessen még sok boldog évfordulónk.
Egy kis emlékezés az esküvőre, nekünk, azoknak, akik ott voltak (nagyon hiányoztok!) és egy kis érzés azoknak, akik nem voltak ott:
És két évvel később a "villamos étteremben" (Tram Restaurant, tényleg villamos, Melbourne-ben utazgattunk vacsora közben 3 órán át):
A hétvégén pedig facebook csoporton belül szerveződött magyar vacsorára mentünk a The Little Hungarian étterembe.
Nagyon jól szórakoztunk, sok nevettünk és finomakat ettünk. Köszönjük a szervezést Piroskának; Verának, hogy hazahozott; s mindenkinek, hogy egy közösségben érezhettük magunkat! Reméljük, hogy még lesz sok hasonló, s gyakran találkozhatunk!
